Andalúzia könyvkiadó - Bemutató cikk

– Mindig ilyen jókedvű?

– Igen, a szomorúság nálam ritkaság, inkább a kedvesség, barátságosság jellemző rám. Életcélomnak, hivatásomnak érzem, hogy az embertársaim életébe jó érzést hozzak.

– Erre születni kell?

– Mindenképpen, de fejleszthető adottság is, hiszen az első lépés a kommunikációban a kisugárzás, a mosoly és szemkontaktus. Ha a lélek szomorú és telve van aggodalommal, akkor azt adjuk át, viszont ha boldog, akkor másokat is boldoggá tehetünk.

– A szem a lélek tükre?

Igen és a testünké is. Az íriszdiagnosztikával lehetőségünk van feltárni a betegségek okát, fájdalom és nagyobb megterhelés nélkül is, így a szem tulajdonképpen nemcsak a lelkünk, de a testünk tükre is.

– Ha valakivel beszélget, felveszi vele a szemkontaktust, akkor már többet is tud arról az emberről, mint amennyit szavakkal elárult?

– Ha munkaként ez a feladatom, akkor igen, de kéretlenül, úton-útfélen nem elemzem az embereket.

 

– Hogy töltődik?

– Egy mosolyból, egy baráti beszélgetésből, a zenéből, a természetből, a napfényből, a virágokból. Mindenből, ami örömérzetet, melegséget hoz a lelkükbe, abból töltődünk.

– Ön szerint is kicsit zordabb világban élünk?

– Sajnos nem is kicsit. Az emberekből kihaló félben van a hit, mely feltétel nélküli szeretetet és önzetlenséget adhatna. A háborúban sok trauma érte a szüleinket és a nagyszüleinket, s ezt kompenzálni próbálták a gyerekeiknél, ezért csak adtak és adtak. A gyerek felnőtt úgy, hogy csak kapott és kapott, és ezért csak kapni akar felnőttként is. Ebből születnek a traumás kapcsolatok, ami már két sérült ember kapcsolata. Talán egy kis ébredés tapasztalható napjainkban, a gyerekekre egyre tudatosabban figyelnek és próbálják ezt a folyamatot megállítani.

– Magyarul van kiút?

– Van kiút, de mindenki maga dönti el, hogy rálép-e erre az útra, vagy nem. Globálisan nem lehet megszervezni, mindannyian egy-egy csepp vagyunk ebben a tengerben.

– Mi kell a tudáshoz, a gyógyításhoz?

– A tudáshoz és a gyógyításhoz elengedhetetlen szintek vannak. Ha szeretnénk jó hatással lenni a szomszéd nénire, ahhoz elég egy mosoly is. Ha fáj a térde, és meg akarom gyógyítani, akkor minimum a térd anatómiáját ismernem kell.

– A mosoly gyógyít?

– Igen, az első és legfontosabb, átölelni és szeretni. A mosoly, az ölelés, a szeretet gyógyít. A szeretet hiánya miatt lesznek betegek az emberek. Ahogyan az előbb beszéltünk róla, a gyerek nem tanul meg adni, sem szeretetet, sem anyagiakat, csak mindig kapni akar. Akkor csak saját magát szeretheti, mert más sem szereti.

– Mi az a szeretet?

– A szeretet egy érzés energia, amihez nem szükséges feltétlenül fizikálisan a karjainkat kinyújtani, a karok nélkül is átölel, körbevesz és fénnyel tölt meg, a másik ember lelkébe is örömöt hoz.

– Nem lehet, hogy az a baj, hogy a szeretet még fogadni sem tudjuk?

– Igen, ha az ember nem tanul meg adni, akkor nem tud saját maga bűvköréből kilépni, és nem is érti, hogy mit akarhat tőle, aki szeretettel fordul irányába. Aki önmagát szereti csak, az sérelmet sérelemre halmoz. A társadalom sem pszichésen, sem gazdaságilag nem tart ott, hogy kiszolgáljon, és csak adjon.

– Önzőség, ha csak magunkat szeretjük?

– Jó dolog, ha magunkat képesek vagyunk szeretni, mert ebből tudunk juttatni másoknak is.

– Létezik olyan, hogy valaki nem szereti saját magát?

– Igen, és ezt meg lehet érezni. Biztos tapasztalta már, hogy egyes emberek közelében jó lenni, akkor is, ha nem is ismerjük őket, mert olyan a kisugárzásuk, mint a mágnes, bevonzanak. De vannak olyanok is, akiknek nem jó a közelükben lenni, mert hidegség, ridegség, morózusság, levertség árad belőlük. Ez utóbbi csoport sajnos önmagával sincs békés viszonyban.

– Mesélne egy kicsit a hivatásáról?

– A tudást nagyon szükségesnek tartom ehhez a hivatáshoz. Lehetnek az embernek jó adottságai, de emellé nagyon sokat kell tanulni. Érettségi után döntöttem úgy, hogy ezt a hivatást választom, egy olyan világban, amikor erről a pályáról még nagyon keveset tudtak. A külföldről érkező szakirodalomból autodidakta módon tudta képezni magát az ember, és elérni ennek a pályának az alap tudását. Nekem meggyőződésem, hogy az egészségügyi főiskolának, vagy az általános orvosi egyetemi tudásnak meg kell lennie. Orvosi pályára készülve, autodidaktaként, az alternatív gyógymódokat tanulmányoztam, kiemelném a reflexterápiát, a táplálkozást és a gyógynövények használatát minden formában. Így indultam el, tehát nem néhány évvel ezelőtt átképzéssel szereztem diplomát, hanem direkt erre a pályára készültem. Mivel ismeretlen volt ez a szakma akkoriban, így fogalmam sem volt, hogy fogok belevágni. Egy szűk körből érkeztek hozzám vendégek, akik ismertek. Majd történt egy nagy változás a második gyermekem születésekor. Miután megszületett a gyermekem, sajnos nem működött a tüdeje – a kezembe sem adták, csak láttam, hogy pofozgatják és lila a színe. Nem sokkal később jelezték, hogy nem tudnak rajta segíteni, készüljek fel a legrosszabbra. Az első sokk után elővettem a már meglévő tudásomat, s a reflexológia alapján talpmasszázst kezdtem végezni rajta. Az első masszírozásnál kísérleti alanyok voltunk mindketten, s mikor a tüdőzónát masszíroztam, a gép jelezte, hogy az addig mozdulatlan tüdők elkezdtek dolgozni. A kezelés után a száz százalékos gépi működtetésből vissza tudtak venni az orvosok. Elindultak a tüdők, melyek addig nem dolgoztak. Történetünket minden előadáson nagy áhítattal hallgatják. Máté felgyógyulása persze nem volt ilyen egyszerű, mert szövődményként agyvelőgyulladást kapott – az összes életfunkciója felborult, izomtónus gyengeség alakult ki, s ez gyakorlatilag teljes bénaságot jelentett. A kórházban töltött másfél hónap alatt megtanultunk egy rehabilitációs tornagyakorlat sorozatot, amelyhez otthonunkban kapcsoltuk az alternatív gyógyászatot. Máté végül is meggyógyult, nem lett szellemi fogyatékos, sőt, előbb mozgott, mint a kortársai. Erről az esetről anno az újság is írt, voltak riportok, s ez volt az én nagy vizsgám. Az újságcikk hatására kezdtek hozzám jönni a vendégek.

– Sok sikerélménye van?

– Rengeteg, de inkább én ezt örömérzetnek nevezném.

– Ez is része a feltöltődésnek?

– A legfontosabb. Már 20 évesen megfogalmaztam: hogy „azért szeretnék dolgozni, hogy az emberek lelkében az öröm legyen az úr!”. Eredetileg énekesnő szerettem volna lenni, hogy örömet szerezzek az embereknek, s ne legyenek szomorúak. Tanultam énekelni, de mindig nagyon izgultam, még a kotta is remegett a kezemben, a színpadon viszont ez nem megengedett.

– Ez a megfelelés miatt van, ez a maximalizmus?

– Inkább neveltetés, anyukám mindig a legjobbat várta el tőlem.

 

– Érezte, hogy ez az Ön útja?

– Sosem gondolkodtam rajta, hogy mi az én utam. Ami jött és tetszett, azt csináltam. Miután hazamentünk Mátéval a kórházból, megkeresett egy hölgy, régi barátom, aki Brazíliából érkezett haza, és hozott magával egy írisztérképet – akkor az íriszdiagnosztika még abszolút ismeretlen volt. Akik reflexterápiára jártak hozzám páciensek, ők lettek a gyakorlati oktatásom részesei, a szemeiket vizsgálva 5 év elméleti és gyakorlati képzéssel indultam. Később a budapesti gyógyszerkiállításon három díjat kaptam, három egymást követő évben. Aztán jött egy felkérés, hogy írjak egy tanulmányt az íriszdiagnosztikáról. Itt a pályám csúcsán meg is álltam, és megmaradt a mindennapi betegellátás élménye.

– Beszélne nekem az íriszdiagnosztikáról?

– Az Íriszdiagnosztika a szem szivárványhártyájának színeiből, rajzolataiból fájdalom nélküli fényvizsgálattal megmutatja a szervezet egészségi állapotát, betegségekre való hajlamit, illetve esetleges nyomelem-, vagy vitaminhiányait. A ma ismert és alkalmazott írisz-elemzés gyakorlatát Péczely Ignác orvos alakította ki. Egy gyerekkori csínytevés kapcsán meglőtte egy bagoly lábát csúzlival, ami eltört, s ezért magához vette a baglyot, hogy meggyógyítsa.

Ekkor lett figyelmes a bagoly szemében egy furcsa foltra – az óramutató hatos állásánál lett egy hasadék, ezt megjegyezte, amit később orvosprofesszorként egy páciense íriszén is felismert. Ezután már tudatosan kereste az összefüggéseket az írisz jelzései és a szervek megbetegedései között, a megfigyeléseit pedig írisztérképen rögzítette. A vizsgálat három alappillére közül az első az írisztérkép – amit nagyon sokan ismernek és láttak már. A második a színek sokfélesége, amelyek a szervezet kémiai állapotáról adnak információt, a harmadik pedig a formák és rajzolatok. A térképen minden szervnek megvan a maga területe. Anatómiáját ismerve tudjuk, hogy az írisz egy izomköteg. Az állapotunk a kötőszöveti állagunkra, és izmaink állagára rá van írva, a stroma szálak pedig jelzik az írisz tónusának erejét. Ezek, ha szép egyenesek, akkor egészséges a szervezet, s erős vitalitással rendelkezik, ha elkezdenek hullámosodni, akkor a szervezet állapota gyengül. A pupilla állapota öröklött betegségekre utalhat, és keringési elégtelenségeket mutat meg. A pupillaszél körüli szín azt jelzi, hogy az öröklött hajlamokból, a betegség csírájából jelen van-e valami a szervezetben, vagy makulátlanul egészséges, csak érdemes az érzékeny pontokon odafigyelni. Amikor kilépünk a pupillán, akkor a gyomor és bélrendszer zónájába érkezünk, amely a gyomor, idegrendszer, bélrendszer, gerinc állapotát mutatja be, illetve utal a szervezet nyomelem és vitaminhiányára, legfontosabb táplálék igényére. Ez a terület, egy vékony kis fodros csíkocska, nagyon fontos információkat közvetít. Kilépve a fodor szegélyből, megérkezünk a szervek zónájába, ahol sokféle jelzés lehet jelen. Ha ismerjük a betegség megjelenési formáját, akkor az számunkra visszaköszön az íriszben is. Példaként a ciszta jelzését szoktam megmutatni, amely egy tömlő, folyadékkal megtelve – ilyenkor az íriszben is látunk egy kis cseppformát, benne egy színes, apró foltocskával. Azt is meg tudjuk mondani, mióta van ott – ha vastag a kontúr, akkor régóta. Ha a nagysága a környezetét megsérti, akkor vérzés jelenik meg, azt egy piros csík jelzi. Ugye nem is nehéz, hanem egyszerű, nem fáj, és a páciens intim szféráját sem kell megbolygatni. Az íriszdiagnosztika csodálatos, ezt csak szeretni lehet. Aki egy kicsit is kíváncsi a világra, itt kutakodhat.

– Nagyon átszellemülten beszél róla.

– Nagyon szeretem a munkámat. Az íriszdiagnosztikára lehet építeni minden egyéb gyógymódot, életmód és étrendváltoztatást, hogy minél gyorsabb legyen a regenerálódási folyamat – amit fül akupunktúrával, reflexológiával, gyógyteákkal, sok-sok nevetéssel lehet gyorsítani. Kiemelten jó eredményeket értünk el a pikkelysömör, a reumatikus, ízületi, nőgyógyászati és ekcémás betegségek, illetve a szorongás, álmatlanság, stressz oldás gyógyításában.

 

cikk 1

 

cikk 2

Érdeklődés

Érdeklődés

Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Írja be a számokat
Refresh Invalid Input

 

Mikolasek Éva íriszdiagnoszta +36-30/5200-401