A Kínában több ezer éve ismert és a mai napig alkalmazott módszer azon az ősi felismerésen alapul, hogy az emberi fül különböző felületei valamilyen módon összeköttetésben állnak a test más részeivel. Ez a kapcsolat lehetővé teszi, hogy a fül megfelelő területeit stimulálva befolyásoljuk a velük „összeköttetésben" álló szerveket. Alapvetően nem szigorú értelemben vett pontokról van szó, sokkal inkább érzékeny zónákról, sávokról.

Tekintettel arra, hogy a fül viszonylag kis felületén nagyszámú érzékeny zóna található, a jól célzott stimuláláshoz pontos fültérképre van szükség. Kínában több ezer éve léteznek ilyenek, azonban Európában csupán néhány évtizede készültek el az első dokumentumok, az idegsebész-akupunktőr, Paul Nogier munkásságának eredményeképpen.

Nogier elmélete szerint a fül rajzolata egy fordított testhelyzetben fekvő magzat képére hasonlít, így az érzékeny területek az embrió megfelelő testrészeinek azonosításával határozhatók meg.

A fülakupunktúra alkalmazása

A fülben található érzékeny pontok ingerlésével történő gyógyítás hatásosságát több ezer évnyi tapasztalat igazolja. Alapvetően olyan esetekben alkalmazzák, mint bármely más reflexológiai eljárást, legyen az hagyományos akupunktúra vagy talpmasszázs.

Az eljárás nem csupán különböző közismert betegségek megelőzésében, felismerésében és gyógyításában hatékony, hanem kedvező hatással van a pszichikai és emocionális változások elérésében is.

A fejfájástól a fogyásig

A fülreflexológia és fülakupunktúra alkalmazási területe igen széles, azonban a leggyakrabban a fájdalomcsillapítás óhajával fordulunk felé. Hatékonyan és gyorsan tudunk megszüntetni általa egy-egy makacs fogfájást, lumbágót, fejfájást, illetve más akut és krónikus eredetű fájdalmakat. Emellett természetesen ismertek a vérnyomásra, légzőszervi megbetegedésekre, lázcsillapításra ható pozitív hatásai, illetve társítható a szenvedélybetegek leszoktató programjaihoz is.

Fülakupunktúrás fogyókúra

Jó hír a fogyókúrázóknak, hogy a fülakupunktúra számukra is tartogat meglepetéseket.

A Nada protokoll pontjaival és egyéb pontrendszerek stimulálásával, befolyásolhatóak emésztőszervek és a kiválasztó szervrendszerek működései, valamint az étkezési szokások, az akarat erő. A módszernek köszönhetően a fogyni vágyók kevesebbet vagy egyáltalán nem nassolnak, javulnak az étkezési szokásaik, az emésztésük és lassan, de biztosan elkezdik leadni súlyfeleslegüket.

Segítségével elkerülhetők a fogyókúrák kellemetlen mellékhatásai, mint pl. éhségérzet, evés utáni sóvárgás, feszült, ideges lelkiállapot.

DOHÁNYZÁSTÓL, KÁROS SZENVEDÉLYEKTŐL VALÓ MEGSZABADULÁS FÜLAKUPUNKTÚRÁVAL
Egészségközpontunk által egyedileg összeállított módszert kínálunk, amely egyrészt egy nemzetközileg eredményesen használt és elismert amerikai fülakupunktúrás eljárás, másrészt pedig egy pszichológiai-meditációs tréning is egyben.
Méregtelenítés és a vegetatív idegrendszer egyensúlyának helyreállítása történik a nyugati gyógyászat szemlélete szerint, míg a Hagyományos Kínai Orvoslás értelmezésében az energetikai diszharmóniát szüntetjük meg.

Kezelés menete:

A kezelés során a fül meghatározott pontjait stimuláljuk. Az ingerlés történhet steril tűvel, elektromos energiával, lézerfénnyel, gyógynövény magvakkal, mágnes golyóval stb...

Egy kezelés kb.20-45 percig tart. A 3.-6. kezelést követően, egyszer használatos, kis tartós tűket helyezünk a fül megfelelő pontjaiba (kb.1.5 mm hosszú), amely bőrszínű tapasszal van leragasztva, így gyakorlatilag észre sem lehet venni, viszont a következő kezelés időpontjáig ingerlik a megfelelő akupunktúrás pontokat.

A kezelések során a pácienssel közösen fogalmazzuk meg a dohányzás, és-vagy alkohol fogyasztás okozta testi-lelki káros hatásait. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy nem akaraterőre, hanem csak egy eltökélt szándékra van szükség a sikeres leszokáshoz és a beidegződött szokások megváltoztatásához.

Miért válasszon minket, ha le akar szokni a dohányzásról más eljárásokkal szemben?

Egészségközpontunk a páciensek aktív együttműködésével, egy közös munka eredményeképpen, nemcsak a nikotin eltávolítását, kiürítését tartja fontosnak, hanem a szokásfüggőség megszüntetését, és a vele járó feszültség enyhítését is.

A nikotin-függőség két szinten jelentkezik:

  • Az egyik pszichológiai, ugyanis a dohányzás segít elviselni a feszültséget, a stresszt, valamint támaszt nyújt a szorongás, a várakozás pillanataiban.Ezért élik meg oly nehezen a dohányosok a cigarettáról való leszokás időszakát, ezért tűnhet számukra az élet sokszor kilátástalannak cigaretta nélkül.
  • A másik kémiai, hiszen a szervezet hozzászokott a nikotinhoz (beépült az anyagcsere-folyamatokba), így annak hirtelen elvonása kisebb-nagyobb zavarok sorát váltja ki.

Pl. fejfájás, ingerlékenység, étvágynövekedés, koncentrálóképesség csökkenése, álmatlanság, idegesség, alvászavar stb.
Programunkkal, vagyis a fülakupunktúrát és egyéb alternatív módszereket ötvöző komplex terápiás kezelésekkel segítünk Önnek megszabadulni káros szenvedélyétől!

A kezelés előnyei:

Az akupunktúra a WHO (Egészségügyi Világszervezet) által is javasolt a szenvedélybetegségekről való leszoktatáshoz,
Akupunktúrával méregtelenítjük a nikotinhoz, (egyéb kémiai anyagokhoz: alkohol, drog, stb.) szokott szervezetet. Vagyis nem helyettesítjük, nem kívülről (pl. tapasz) juttatunk be fokozatosan kevesebb "mérget", hanem kitisztítjuk az élettanilag káros anyagokat a szervezetből.
Csökkentjük, ill. megszüntetjük az elvonási tüneteket és nikotinéhséget.
Helyreállítjuk a vegetatív idegrendszer egyensúlyát: emésztési-, alvászavar, stb.
Diszkrét, a kezelés bármilyen kémiai anyag függőségét kezeli, nem kell bevallani a káros szenvedélyt.
Kultúra és lelkiállapottól függetlenül alkalmazható.
Nincsenek káros mellékhatásai.
Nemcsak a függőség megszüntetése a cél, hanem a személyiség fejlesztése is: én-kép javítása, kontroll-funkciók kialakítása.

A dohányzásról, alkohol-fogyasztásról való leszokás, nagyon sok pozitív hatással van egészségünkre, azaz :

  • 20 perc múlva: vérnyomás és a pulzus normalizálódik, a vérkeringés javul,
  • 8 óra múlva: a szénmonoxid szint a vérben csökken, javul a fizikai közérzet,
  • 48 óra múlva: a vérből a szénmonoxid teljesen eltűnik,
  • 2-3 nap múlva: kevesebb nyák képződik a garatban, csökkennek a légzési panaszok, köhögés, krákogás,
  • 5-7 nap múlva: az ízlelés és szaglás javul, a lélegzet frissebb, a fogak tisztábbak, és a személy energikusabbnak érzi magát,
  • 2-3 hét múlva: a megvonási tünetek megszűnnek, és már több órára is képes megfeledkezni a személy a dohányzás csábításáról,
  • 2-3 hét múlva: a vérrögképződés kockázata csökken,
  • 4 hét múlva: a köhögés és a légzési problémák rendeződnek, kevesebb fáradtság, több energia, nagyobb ellenálló képességgel bírnak,
  • 2-3 hónap múlva: a légzésfunkciók öt százalékkal javulnak,
  • egy év múlva: a szív-érrendszeri betegségek kockázata felére csökken,
  • 2-3 év múlva: súlyos tüdőgyulladás, légúti betegség, influenza kockázata már nem magasabb a nemdohányzókéval összehasonlítva,
  • 5 év múlva: a tüdő, garat, nyelőcső és hólyagrák kockázata felére csökken,
  • 5-10 év múlva: a keringési betegségek és a thrombózis (vérrögképződés) kockázata megegyezik a nemdohányzókéval,
  • 10 év múlva: a tüdőrák kockázata feleződik, csökken az osteoporózis (csontritkulás) kockázata,
  • 15-20 év múlva: a tüdő, garat, nyelőcsőrák és hólyagrák kockázata a nemdohányzókéval megegyezik.

Túl azon, hogy a dohányzásról és alkohol-fogyasztásról leszokás útján, nagy lépéseket tehetünk egészségünk érdekében, az Egészségközpontunk által kínált fülakupunktúrás módszer, kiegészítve egyéb kezelésekkel - a gyógyszerek káros mellékhatásai helyett - másodlagosan, az alábbi betegségek, panaszok megszüntetésében segítenek:

  • szervi és izomrendszeri fájdalmakat csökkentése,
  • simaizom lazító hatású (epehólyaggörcsöt, érgyulladást oldja),
  • verejtékezést csökkentése,
  • magas és alacsony vérnyomást szabályozása,
  • megnyugtató és gátló hatás,
  • fájdalom, és a szorongás csökkentése,
  • álmatlanságot megszüntetése,
  • láz és gyulladás csökkentése,
  • köhögés csillapítása,
  • az influenzás tünetek enyhítése,
  • idegi eredetű szívritmus és keringési zavarok harmonizálása.

Fogyás, fájdalomcsillapítás fülakupunktúrával

Gondolta volna, hogy a fülét szurkálva, nyomogatva enyhítheti a fogfájását, sikeresebben fogyókúrázhat vagy könnyebben leszokhat a cigarettáról?

A tradicionális kínai gyógyászat hazánkban is egyre népszerűbb ága a fülakupunktúra vagy -akupresszúra, melyet az Egészségügyi Világszervezet is elismer.

Természetes gyógyulás – Gyógyulj természetesen!

FÜLAKUPUNKTÚRÁS szolgáltatás

A kezelés során a fülben lévő speciális pontokat stimuláljuk különböző eszközökkel. A fülön található pontok, zónák összeköttetésben állnak a test más részeivel, ezáltal képesek vagyunk befolyásolni az adott szerv működését. Jó hatással van szerveinkre, csökkenti a fájdalmakat, nyugtat, ellazít, oldja a feszültséget, enyhíti az elvonási tüneteket.

A fülakupunktúrával számos funkcionális, vegetatív, idegrendszeri, fájdalommal kapcsolatos zavar kezelhető! Kiváló:

  • dohányzásról leszoktató önálló vagy kiegészítő terápiaként,
  • fogyókúrázóknak!!! (étvágycsökkentés, méregtelenítés)
  • általános frissítő, nyugtató hatás eléréséhez,
  • immunerősítő,
  • allergia tünetek csökkentéséhez,
  • fejfájás, migrén megszüntetéséhez,
  • alvászavar, depresszió, pánikbetegség, lelki traumák oldásához.

 Általános és javasolt terápiás program: Egy kúra egyéni érzékenységtől illetve a betegség jellegétől függően 10-12 kezelésből áll. Időtartam: kb.20-45 perc/kezelés (ajánlott hetente 2-3 alkalom).

Érdeklődés

Érdeklődés

Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Írja be a számokat
Refresh Invalid Input

 

Mikolasek Éva íriszdiagnoszta +36-30/5200-401