A Hagyományos Kínai Orvoslás legfőbb célja az egészség megőrzése. Az egészség a testi-lelki-értelmi erők összehangolt energikus működése, mely vidám, békés, sikeres, fájdalmaktól mentes, boldogsággal, megelégedettséggel telített élettel ajándékoz meg. A betegségek oka mindig az életerők kiegyensúlyozatlanságában rejlik, lehet az baleset, bánat, bármi a mely a hármas egység egyensúlyát megbontja. Ezen megfigyelésből következik a betegség áldásos mivolta, hiszen, mint egy lezárt sorompó, megálljt parancsol azon az úton, amelyen éppen járunk, lehetőséget adva, hogy elgondolkodván feltekintsünk az általunk észre nem vett ,, jelző táblára”, mely megmutatja a helyes utunkat. Tehát az egészség az életenergiák harmonikus egyensúlyban léte, mely megőrzi: a jó fizikai szellemi testi teljesítő képességeket és az ártalmakkal szembeni ellenállóerőt.

Kínában az számít jó orvosnak, aki a legtöbb egészséges ember bizalmát élvezi, fizetést is egészséges pácienseik után kaphatnak.

Valljuk, hogy minden mindennel összefügg, és a világegyetem legkisebb részecskéje ugyanúgy működik, mint a legnagyobb, egymásra kölcsönösen hatást gyakorolva. A kínai gyógyászat ezt az összefüggést már ősidők óta ismeri és gyógyászatában alkalmazza.

Pácienseink megbetegedéseinek okát kutatva: mi is, ezen metodika alapján haladunk. Megvizsgálva az íriszt, nyelvet, bőrt, figyelmet fordítunk az érzelmeikre, érzékszerveik állapotára és kedvelt ízeikre. Igyekszünk a problémák okait, mélyebben feltárni, a páciens egész testének működését összefüggéseiben vizsgálni, ezt követően pedig az életenergiák helyreállításával, életviteli-táplálkozási tanácsokkal kiegészítve azokat megszüntetve a szervezetben dolgozó öngyógyító erőket megtámogatni.
A meridiánok

Egészségünk kulcsát a meridiánok jelentik. Az éltető energia, azaz a ,,chi” csatornákban, úgynevezett meridiánokban kering. A főcsatornák mélyen a testben és a testfelszínen, valamint a végtagokon futnak hosszanti irányban. Összekötik a belső szerveket, zsigereket a külső szövetekkel. A test egységes működését biztosítják azáltal, hogy energiával látják el az egyes szerveket, szöveteket. Bizonyos esetekben a zavart energia áramlás miatt a meridián egész vonalán kórtüneteket produkálhat, veszélyeztetve az egész rendszert, az egészséget.

A szervóra szerint a keringő energia két óránként más-más meridiánban éri el teljesítménye csúcspontját. E funkcionális óra szerint szükséges, hogy az energia áramlás körforgása akadálymentes legyen, és az életmóddal, táplálkozási szokásokkal támogassuk. A betegségek okát gyakorta a csatornákban áramló energia rendjében, harmóniájában rejlő fennakadás adja. Ha a szervek nem kapják meg a megfelelő időben a megfelelő,,támogatást”, az éltető energia áramlása ott megakad, a szerv működése csökken vagy felgyorsul, a többi szerv, teljesítő képességét is negatív vagy pozitív irányba torzítva befolyásolhatja.

A meridiánok és pontok létét biofizikai mérésekkel is sikerült bizonyítani, ha anatómiailag létük vitatott is.

A fő meridiánok:

  • Tüdő-,
  • Vastagbél-,
  • Gyomor-,
  • Lép-hasnyálmirigy-,
  • Szív-,
  • Vékonybél-,
  • Hólyag -,
  • Vese-,
  • Keringés – szívburok-,
  • Hármas melegítő-,
  • Epehólyag-,
  • Máj-,
  • Befogadó-,
  • Kormányzó meridián.

Érdeklődés

Érdeklődés

Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Írja be a számokat
Refresh Invalid Input

 

Mikolasek Éva íriszdiagnoszta +36-30/5200-401